Kevés olyan ember létezik, akit hidegen hagy a halál. Minél jobban érezzük az itt töltött időnk pergését, hogy bármelyik pillanat egyben az utolsó is lehet, annál inkább átértékeljük az életünket, és azt, amivel az időnket töltjük. Ez a téma komplex érzelmeket vált ki belőlünk, és az írás lehetőséget nyújt ezek megosztására másokkal, vagy éppen önmagukkal, ha a feldolgozása során problémáink lennének. Innen egyenesen jön a következtetés: a halál iránti félelmet próbálom feldolgozni ilyen módon, de… nem. A Halálszellemek, amin hamarosan elkezdünk dolgozni a kiadóval, éppen az elmúlás utáni élettel, a létezés megpróbáltatásinak feldolgozásával foglalkozik. Azzal a fojtogató érzéssel, hogy az élet részesei vagyunk, de nem mi irányítjuk az eseményeket, a vágyott dolgok elhagynak minket, és a legkisebb apróságért is keményen meg kell dolgoznunk.

Olvass bele Az öröm hangjába, ahol a főszereplőm egy halálszellem, aki szabadsága idejére emberi testbe bújik. Ez a történet a fenti gondolasor egyik következménye: ha mindez igaz, miért foglalkozunk vele egyáltalán? Miért görcsöljünk, próbálkozzunk? Van értelme küzdeni – igen, van -, vagy engedjünk a sorsnak, és próbáljuk élvezni a rossz dolgokat is?

Honnan jöttek a halál szellemei?

Erre a kérdésre sokkal egyszerűbb a válasz, mint bárki gondolná. Nem az élet értelmének merengése miatt. Olthatatlan szenvedélyeim egyike a musicalek. Aki látott már néhányat, rögtön sejtheti, miről van szó. Valószínűleg egy időben túl sokat hallgattam az Elisabeth dalait. Annyira magával ragadott a színész, annak játéka, a hangulat és a stílus, hogy magamba szívtam, és írtam egy regényt, amelynek a főszereplője a halál. Ez a főszereplő pedig miért ne lehetne régen maga is ember? Ezután előjött a legfontosabb kérdés: hogyan lesz egy emberből kaszás? Innen alakult ki az egész történet.

Érdekel, ki vagyok? Olvass el egy bejegyzést Rólam, vagy a Bemutatkozásomat.

Halálszellemek az AI szemszögéből

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon.